"Az élet szép" koncert beharangozó

A Sárvári Oratórikus Kórus 2014. június 28-án, 20 órai kezdettel a Spirit Hotel Thermal Spa*****superior Konferenciatermében tartja következő, AZ ÉLET SZÉP című koncertjét.

A Sárvári Oratórikus Kórus a város fiatal, amatőr művészeti együttese, amely tavaly augusztusban alakult, és jelenleg 57 tagot számlál. A helyi közönség idén februárban hallhatta őket először. Most új helyszínen, az ötcsillagos hotel konferencia termében lépnek fel, mivel a februári bemutatkozó koncertjükön teltház volt, sokan kiszorultak, ezért olyan helyet kerestek a városban, amelynek nagy a befogadóképessége, így akadtak a Spirit Hotel konferencia termére, amely 500 fő befogadására képes.

A koncert címe és témája üzenet, a zeneszámok a természet, a szerelem, a zene szépségéről, az örökéletbe vetett hitről, az életörömről szólnak. A nagyérdemű emellett a korábbi koncert sikerdarabjaiból is hallhat néhány dalt, így a júniusi koncerten a magyar népdaloktól kezdve a klasszikus, valamint az egyházi zenén át gospelt és kortárs zenét is énekelnek. A június 28-i műsoron Marc-Antoine Charpentier, Leonard Cohen, Daróci Bárdos Tamás, Luigi Denza, Anton Dvorak, Marty Haugen, Edwin R. Hawkins, Abraham Zvi Idelsohn, Richard Rodgers és ifj. Somorjai József művei hangzanak fel.

Májusfaállítás 2014

Magyar rekord született 2014 április 30-án Sáváron!

Mintegy félezer ember vett részt a sárvári májusfa – állítási rekordkísérletben, amelynek keretében 25 májusfát állítottak fel a várparkban. Az országban egyedülálló 25 fából álló májusfaliget nőtt ki egy – két óra alatt a várparkban, amely valóban a sárváriak erejét és összefogását hirdeti, elviszi jó hírüket. Minden résztvevő büszkén tekinthetett az általa állította fára, hiszen az valóban a munkája gyümölcse, a közösen felállított rekord része. Az új magyar rekordra a Sárvári Oratórikus Kórus rögtönzött produkciója tette fel a koronát.

VasNépe cikk a bemutatkozó kórusról

Telt házas koncerten mutatkozott be az új oratórikus kórus

Szerző: Nagy Ildikó (Vas Népe)

Sárvár ­ Sikerrel mutatkozott be Sárvár új ének­együttese, a tavaly augusztusban alakult Sárvári Oratórikus Kórus.

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen: százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ!" E Kodály Zoltántól származó gondolattal ajánlotta a közönség figyelmébe a műsort konferáló Horváth Anikó a Sárvári Oratórikus Kórus bemutatkozó koncertjét szombaton este a Tinódi gimnázium dísztermében.

A  kórus  először  dr.  Szalai  Ferencné,  Judit  és  néhány  zenekedvelő  ismerőse  gondolataiban  született  meg:  úgy  érezték,  a  városnak  szüksége  lenne  egy állandóan  működő,  nagy  vegyes  karra.  Még  tombolt  a  nyár,  amikor  elkezdték  a  próbákat  a  gimnáziumban.  Akkor  29­-en  voltak,  mára  57  tagja  van  a kórusnak. Harmincöten közülük korábban már kapcsolatban voltak a zenével: zeneiskolába, zenei tagozatra jártak, játszottak valamilyen hangszeren. Ám a legtöbben 10­-20-­30 éve egyáltalán nem foglalkoztak zenével.

Beszámoló a Bemutatkozó koncertről

Szombat este a Tinódi gimnázium dísztermében adott bemutatkozó koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus. A dr. Szalai Ferencné vezetésével működő együttes Kocsár Miklós (és Nagy László) Adjon az Isten című művével köszöntötte a közönséget.
A kórus 2013 augusztusában alakult sárvári és Sárvár környéki zenekedvelő emberekből. Az énekkar alapításának gondolata kilenc hónappal ezelőtt fogant meg bennük. Érezték, hogy Sárvárnak szüksége van egy állandóan működő, nagy vegyes karra. Egy semleges helyszínen, a gimnáziumban kezdték el működésüket, és ahogy a taglétszám növekedett a katolikus iskola kórustermébe helyezték át próbáikat.
Az énekkar jelenlegi létszáma 57 fő. Ebből 35 fő gyerekkorában zeneiskolába járt vagy zenei tagozatos volt, valamilyen hangszeren játszott. De közülük többen 15-20-30 éve foglalkoztak utoljára zenével, énekeltek kórusban. Jelenleg hat házaspár, öt anya-lánya, egy anya-fia és egy apa-fia énekel. Így lett nagyon színes közösség, amely egy szívvel, egy lélekkel képes énekelni. A próbák alatt két nagymama vigyáz a kisgyerekekre, hogy szüleik nyugodtan énekelhessenek, ettől igazi családként funkcionálnak. 
Fehér Imre szombathelyi grafikus művész Sárvár város címerének színeit felhasználva megalkotta a kórus arculatát és logóját; egyenruhát varrattak, melyet ez alkalommal viseltek először. A kórus munkáját sokan támogatták: magánszemélyek és a mögöttük álló vállalatok, vállalkozások önzetlen segítő szándékát a kezdetektől érezte a csapat.

Bemutatkozó koncert beharangozó

A Sárvári Oratórikus Kórus 2014. február 22-én 18 órai kezdettel tartja bemutatkozó koncertjét a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi Szakképző Iskola dísztermében. 

A Sárvári Oratórikus Kórus újabb színfolt a város amatőr művészeti együttesei között, mely jelenleg 55 tagot számlál. Tavaly augusztusban alakult sárvári és környékbeli települések énekelni szerető lakosaiból. Ezzel régi űrt töltöttek be, hiszen a városban évtizedek óta nem működött állandó felnőtt vegyes kar. A kórus tagsága korosztályban is sokszínű, ez teremt jó hangulatot, frissességet az együttesnek. Péntek esténként próbálnak, amely minden kórustag számára vidám feltöltődést, kellemes, munkával teli időtöltést jelent.