Új otthonában jókedvvel és teljes erőbedobással dolgozik a sárvári kórus

Forrás: Vas Népe online / Polgár Patrícia

Zajlik az élet a Sárvári Oratórikus Kórusnál: alig több mint egy hónapja költöztek új otthonukba, már el is kezdték próbálni az új előadásukat. Egy régebbivel pedig meghívást kaptak a jövő szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelyen ezúttal Magyarország látja majd vendégül a világ keresztényeit. A SOK mindennapi működésének egyik alapelve a vidámság.

A Sárvári Oratórikus Kórus sok szempontból különleges: felnőtt tagozatuk csaknem hatvan emberből áll, hasonló karokhoz képest pedig kiemelkedően sok náluk a férfi. Ők nem csak egy kórus. Szeretetben dolgoznak együtt, egy családként.

Nincs nehéz dolguk, hiszen számos kórustag áll egymással egyébként is rokoni viszonyban: van köztük férj és feleség, anyós és meny, szülő és gyermekek, testvérpár és unokatestvérek. Akadnak azonban olyanok is, akik a kórusnak köszönhetően váltak családdá: itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba, azóta pedig össze is házasodtak.

A SOK egyik alapelve a vidámság, mely nemcsak előadásaikat járja át – hangjuk mellett mozgásukkal is előadják dalaikat, mintegy színházi produkcióként –, de mindig tetten érhető a próbáikon is.

Hetente egyszer, péntekenként járnak össze, az őszi évadtól új helyen. Augusztus 30-án vehették birtokba a Várkör 17/A-t, melyet Hang-villa névre kereszteltek. Dr. Szalainé Jutka, a kórus karnagya elárulta: rengeteg munka áll mögöttük, mindent önerőből valósítottak meg új otthonukban, amit a város önkormányzata biztosít számukra.


A SOK olyan, mint egy nagy család, élén dr. Szalainé Jutkával Fotó: Benkő Sándor

Esetükben az otthon szót a szó szoros értelmében kell érteni: minden szólam külön szobát kapott a villában, de van konyhájuk, „előszobájuk” és „nappalijuk” is. Sőt: kis belső udvart is kaptak az épületrésszel, amely a jó hangulatú baráti összejöveteleik színtere lesz majd – hétvégén például SOKtóberfestre várnak minden érdeklődőt, ahol a jó hangulat mellett a sör és a virsli kerül még terítékre. Abszolút családbarátra szabták a helyet: a tagok gyermekeiket is magukkal hozhatják – amíg ők próbálnak, a tagokhoz kötődő kórusnagyik vigyáznak majd rájuk.

Új hely, új évad, új darab: szeptember második péntekén kezdték meg az őszi szezont és vele egy új előadás, a Szól a rádió megalkotását, begyakorlását. Biztos vagyok benne, hogy a korábbi fellépéseikhez hasonlóan itt sem marad majd szem szárazon. Ettől is különleges a kórus: annyiféleképpen tudnak hatni az emberre, hogy hol a nevetéstől, hol a gyönyörtől sírunk „performanszaik” láttán. Nem lehet szabadulni a SOK-hatás alól. Aki hallja őket, nem felejti el – szeretné újra átélni az élményt.

Egyik leginkább szívhez szóló darabjukban Jézus életének történetét dolgozzák fel. Az élet kenyere című musicallel, meghívást kaptak a Magyarországon megrendezendő 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Büszkeség a SOK-nak, hogy részt vehet az eseményen, de büszkeség a megyének is: ráadásul a kisvárosi kórus szívében egy kicsit mi is ott leszünk.