beszámoló

Beszámoló az Adventi jótékonysági vásárról

A Sárvári Oratórikus Kórus baráti közössége 2015. december 13-án, vasárnap a Lila udvarban saját kórustermékek mellett ízléses ajándéktárgyakat, karácsonyi dísztárgyakat kínáltak támogatói díj ellenében. A kellemes és vidám hangulat érdekében a délután folyamán a kórus 2015-ös Országos Nádasdy Ételmustrán 3. helyezést elért főzőcsapata készítette az étel-, ital- és édességkóstolókat, melyeket receptajánlattal kínáltak.

Az adományokat a Sárvári Mentőállomás számára gyűjtötték, melyen balesetet szenvedett gyermekek rögzítésére szolgáló orvosi eszközöket vásároltak. Az adománygyűjtésen Stieber Gábor válogatott futballista mezét is elárverezték, és ez is hozzájárult, hogy többszázezer forint támogatást tudtak  a nap végén átnyújtani a mentőszolgálat számára.

Beszámoló nyári táborozásról

Csapatépítő szándékkal négy napos táborozást szervezett a Sárvári Oratórikus Kórus, a nyári szünidőt kihasználva a családtagokkal együtt közel 70 fővel, aktív pihenéssel zökkent ki a hétköznapokból. A sárvári énekegyüttes június végén adott telt házas, egész estés koncertet, három héttel később sikeresen részt vettek a Nádasdy Ételmustrán, ahol a 3. helyre „főzték fel” magukat, a következő hosszú hétvégére pedig táborozást szerveztek. A felsőcsatári gyermeküdülőt választották, mert ott minden adott volt arra, hogy több generáció egymás mellett jól tudjon pihenni, mivel a tábor legfiatalabb lakója 3 hónapos volt, a legidősebb pedig közel 70 éves.

Elsősorban a zene köré építették a programokat, minden lehetőséget kihasználtak az éneklésre. Már a fakultatív tornát követő reggeli előtt dalra fakadtak, délelőtt és délután is tartottak kóruspróbát, este pedig a tábortűz mellett népdalokat tanultak, és gitár kíséretében idézték fel a 70-es és 80-as évek különböző műfajú könnyűzenei dalait. Amíg a kóruspróba tartott, addig a hozzátartozók vállalták a gyerekfelügyeletet, kézműves foglalkozást és Szent Márton életével kapcsolatos interaktív játékot tanultak.

Kihasználták a természet adta lehetőségeket is, így erdőben sétáltak, fürödtek a Pinka-patakban, fociztak, vízibombáztak, napoztak.

Beszámoló A Mozi Dallamai koncertről

A Sárvári Oratórikus Kórus 2015. február 7-én, 17 órai kezdettel a Spirit Hotel konferenciatermében tartotta teltházas, A Mozi dallamai című koncertjét.
A koncert tematikáját – az énekkar tagjainak elképzelése szerint – világhírű filmekben elhangzó kórusbetétek alkották.
A másfél éve alakult együttest dr. Szalai Ferencné vezényelte.

A koncertet a nagyszámú közönség soraiban megtisztelte jelenlétével Kondora István polgármester, Budapestről a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének titkára, Somogyvári Ákos karnagy, zenepedagógus; számos intézményvezető és zenepedagógus.
Az elegáns környezetben adott koncerten minden korosztály megtalálta a maga számára legkedvesebb dallamot, melyet újra és újra vastapssal hálált meg. Az idősebb generáció Az Egy Duna-parti csónakházban (Állami áruház) és a Kell még egy szó (Honfoglalás)  dallamait találták a szívükhöz legközelebb állóknak. A fiatalokat pedig Cohen: Hallelujája (Srek), a Happy day (Apáca show) hangjai lelkesítették tapsolásra.

Beszámoló a Bemutatkozó koncertről

Szombat este a Tinódi gimnázium dísztermében adott bemutatkozó koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus. A dr. Szalai Ferencné vezetésével működő együttes Kocsár Miklós (és Nagy László) Adjon az Isten című művével köszöntötte a közönséget.
A kórus 2013 augusztusában alakult sárvári és Sárvár környéki zenekedvelő emberekből. Az énekkar alapításának gondolata kilenc hónappal ezelőtt fogant meg bennük. Érezték, hogy Sárvárnak szüksége van egy állandóan működő, nagy vegyes karra. Egy semleges helyszínen, a gimnáziumban kezdték el működésüket, és ahogy a taglétszám növekedett a katolikus iskola kórustermébe helyezték át próbáikat.
Az énekkar jelenlegi létszáma 57 fő. Ebből 35 fő gyerekkorában zeneiskolába járt vagy zenei tagozatos volt, valamilyen hangszeren játszott. De közülük többen 15-20-30 éve foglalkoztak utoljára zenével, énekeltek kórusban. Jelenleg hat házaspár, öt anya-lánya, egy anya-fia és egy apa-fia énekel. Így lett nagyon színes közösség, amely egy szívvel, egy lélekkel képes énekelni. A próbák alatt két nagymama vigyáz a kisgyerekekre, hogy szüleik nyugodtan énekelhessenek, ettől igazi családként funkcionálnak. 
Fehér Imre szombathelyi grafikus művész Sárvár város címerének színeit felhasználva megalkotta a kórus arculatát és logóját; egyenruhát varrattak, melyet ez alkalommal viseltek először. A kórus munkáját sokan támogatták: magánszemélyek és a mögöttük álló vállalatok, vállalkozások önzetlen segítő szándékát a kezdetektől érezte a csapat.