Fényfestés, animációs film és élő kóruszene találkozik egy különleges centenáriumi előadásban Sárváron.
Egyedülálló produkcióval készül a Sárvári Oratórikus Kórus a Szent László-templom jubileumára.
Elvarázsolt kastély címmel fényfestéses koncertet álmodott meg a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) a Szent László templom centenáriuma kapcsán. Két koncertet tartanak majd júniusban – ennek kapcsán az együttes sajtótájékoztatót tartott csütörtökön.
Forrás: vaol.hu
Fényfestés, Disney-slágerek és egy különleges történet – ezt készíti a Sárvári Oratórikus Kórus
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sárvári Szent László templom 2026-ban ünnepli felszentelésének 100. évfordulóját. A centenáriumra a templom homlokzata és a díszes üvegablakai is megújultak. A városban építészetileg és szakrálisan is fontos szerepet betöltő épület jubileumáról a kórus is megemlékezik: nagyszabású szabadtéri produkciót hoznak létre, amely egyedülálló módon kapcsolja össze az élő kóruszenei előadást, a fényfestést és az animációs történetmesélést.
Az Elvarázsolt kastély című előadás során a közel 300 négyzetméteres templomhomlokzat egy teljes estés, kifejezetten erre az alkalomra készült animációs film vetítőfelületévé válik. A másfél órás produkcióban a közönség ismert Disney- és DreamWorks-filmek dalait hallhatja élő kóruselőadásban, miközben a templom falán egy új, önálló történet bontakozik ki.
Több mint helyszín: a templom történetet mesél
A centenáriumi ünnepséghez kapcsolódva a templom nem csupán helyszíne az eseménynek. A film több jelenetében maga az épület is megjelenik, így szimbolikus szerepet kap a történetben.
Közös ritmusban a képek és a dallamok
A közel hetven (ifjúsági és felnőtt) tagot számláló kórus tizenkét új művet tanult meg a produkció kedvéért. A dalok között több olyan kórusfeldolgozás is megszólal, amely magyar nyelven ebben a formában még nem hangzott el. Az előadás számára készült magyar műfordításokat és átdolgozásokat dr. Szalai Ferencné készítette.
A történet, amely életre kel a templom falán
Az Elvarázsolt kastély spirituális kerettörténetre épülő musical. Főszereplője Anna, akinek életét különleges társa, Lumi kíséri végig. A történet az emberi élet örömeiről és nehézségeiről, a szeretetről, a reményről, az összetartozásról és a hit megtartó erejéről szól. A film szereplői és helyszínei kifejezetten ehhez az előadáshoz készültek. A történetben a kórus tagjai is feltűnnek animációs mellékszereplőként.
Tisztelgés egy százéves templom előtt
Az előadás ötlete Várhelyi Tamás plébános felkérésére született meg a templom százéves jubileuma alkalmából. A szervezők célja egy olyan kulturális és lelki esemény létrehozása volt, amely egyszerre tiszteleg a templom története előtt, és a mai kor vizuális eszközeivel szólítja meg a közönséget.
Mikor és hol látható az előadás?
Dátum: június 27. és 28., 21.30 óra
Helyszín: Szent László-templom előtti tér és útszakasz Sárvár, Kossuth L. utca.
A templom előtti útszakaszt a rendezvény idejére lezárják (20:30-24:00 között), így forgalmi rend változás lesz ebben az időpontban.

Facebook