Film, Színház, Muzsika

Helyszín: 
Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola
Időpont: 
2017. június 25. 19 óra

Sárváron vendégszerepelt a Wonderlandi Gospel Kórus. Ez a hír futótűzként terjedt el 2017. június 25-én, miután teltházas koncertet adtak a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. Valójában a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) alakult át egy estére a képzeletbeli amerikai kórussá a „Film színház muzsika” című előadása alatt.
 
Már az első szám elhangzása után világossá vált, hogy ismét jó közönség gyűlt össze, mivel vastapssal jutalmazta a Happy day gospel nyitószámot. Ezt követően az est házigazdája Horváth Róbert mutatta be a képzeletbeli vendégkórust és karnagyát, Mrs. Judy Szalai (dr. Szalai Ferencné), majd számolt be arról a fáradságos munkáról, amely lehetővé tette, hogy a Chicago külvárosában működő St. Agatha templom kórusa Sárváron lépjen fel. A történet szerint az együttest elkísérték a templom Holy King Orchestra zenészei is, amelynek vezetője Mr. Roland Dörnyei (Dörnyei Roland) volt. Az este során közreműködött még Ego Antal zenei kritikus (akit Rácz Péter alakított), valamint Kitty Miller (megformálója Molnár Kitti) az amerikai együttessel érkező menedzser. Ők a színpadon kialakított páholyban folytattak a hallottakról humoros, évődő párbeszédet, amelyek a műsorszámok közé jól belesimultak.
 
Vasárnap este színház a színházban előadást láthatott a közönség a Film színház muzsika című koncerten, mivel a színpadot úgy alakították ki, hogy helyet kapjon rajta öltöző és színházi büfé is. Itt az előadást megelőző negyed órában már némajáték során készültek a női frizurák és a sminkek, hangoltak a zenészek, s a nagy meleg miatt itták a férfi szólamok a védőitalokat.
 
Az oratórikus kórus előadásaiban megszokhattuk, hogy helyet kapnak olyan művek is, amelyeknek a gyerekkórus a főszereplője. A „Legyetek jók, ha tudtok (szólista Rácz Anna), Én a mennyországot választom, a Mert ő küld 100 csodát, Ha énekünkkel zengünk glóriát” című dalokban csengő hanggal, csillogó szemekkel énekeltek a gyerekek.
Három dalt hallhatott közönség az „Apáca Show” című filmekből, amelyek slágereit humoros, stílusos szóló énekkel és színpadi játékkal adott elő Molnár Kitti és az együttes.
Egy tételt láthatott a nagyérdemű „Az élet kenyere” című musicalből, amely során Jézus egyik példabeszédét idézte fel modern formában Nagy István, Némedy-Nyul Cecília, dr. Gerbert Ottóné, Szalai Benedek és Bögöthy Zsófia.
„Mr Bean filmsorozat Ecce homo” motívumával acapella előadásmódban csillogtatta meg saját hangját a kórus, ahol a szoprán szólam remekelt.
Nagy közönségsikert aratott Szalai Ágoston a „Notre Dame de Paris” musical egyik betétdalával, aki fiatal kora ellenére érett férfihangon, bátran szárnyalt a nehéz modulációkkal tűzdelt dalban.
A líraibb hatás érdekében ezen az estén saját magyar szöveggel adott elő a kórus három dalbetétet, ezek a „Mert van ki mindent lát (The Prayer)”, és a „Ha felemelsz (You raise me up)”, valamint az „Emlékeim mélyén (Somewhere in my memory)” kórusművek voltak, amelyek jól láthatóan könnyeket csaltak a közönség szemébe.
Igazi monumentális kórusműként szólalt meg Wagner: Tannhauser című operájának Zarándok kara.
 
Az est folyamán ismét virtuózan, érzelmekkel tele játszott zongoráján Dörnyei Roland, aki emellett nagyszerűen kísérte a kórust. Az ütős szekció a tőlük megszokott módon precízen dolgozott, Vajda András és dr. Wächter Walter számos dalnál adott energiatöltetet az emberi hanghoz.
Négy-négy műsorszámba a Sárvári Vonósok zenészei (Berke Ildikó, Fülöp Balázsné, Hegedűs Erzsébet), valamint Kanona Band fúvósai (Kéthelyi Tamás, Szabó Botond, Szabó Dávid, Pfeiffer Milán és Juranics Richárd) is bekapcsolódtak, így adtak szimfonikus hangzást az előadásnak.
Ki kell még emelni két kórustagot, akik az éneklés mellett fuvolával, furulyával (Csizmadia Éva) és gitárral (Molnár Mátyás) járultak hozzá a színes zenei megformáláshoz.
 
A sárvári együttes mindig fontosnak tartja, hogy a nézőközönséget ne csak a dallam, hanem azok szöveges üzenete is megérintse, így az előadás külön értéke volt, hogy a főként amerikai dalokra a kórus tagjai (Csempesz Gábor, Fehér Sándorné és dr. Szalai Ferencné) készítettek műfordítást, ezzel biztosítva azt, hogy teljes legyen az érzelmi átélés az énekesek és a hallgatóság számára is.
 
A „Film színház muzsika” koncert mottójának a Reszkessetek betörők című film betétdalára írt szövegüket választották: „Emlékeim mélyén járok angyalok földjén, zeng lelkemnek mélyén gyönyörű dallam, mennyei szólam, alkonyi együttlét, békesség”. Június 25-én a közönséget szándékuk szerint a csodák földjére repítették, amikor a szereplők gyönyörű szólamaira, a szólisták mennyi dallamaira, egy nyár esti alkonyi együttlétre, és a gyermekek angyali jelenlétére, hangjára alapoztak. Emellett a nézők igényes színpadképet, egy templombelsőt is láthattak, amelyet a kórustagok maguk festettek. A Sheperd Team fénytechnikáját Sélley Péter kezelte, a hangosításról Köves Marcell, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház hangtár-vezetője gondoskodott.
Az előadás végén a kórus amerikai szokás szerint a közönséget is bevonta az zenélésbe. A Happy day dallamainak koreográfiáját együtt, felállva tapsolta a sok száz ember. Csak a befejezésre alakult át ismét a wonderlandi kórus SOK-á, amikor a jól ismert „Viva la musica” énekükre vonultak le a színpadról.
 
A koncert utáni beszélgetés alkalmával a jelenlévő szakemberek kiemelték az egységes, tiszta kórushangzást, az alleluják hatalmas fortéját, a lírai részek finom megformálását, az őszinte örömzenélést, az érzelmek teljes skáláját, amely valóban átmosta a közönség lelkét, nevetést és sírást csalva az arcukra.
Ezen az estén ismét beigazolódott, hogy a SOK több mint kórus, mivel az örömzenék és hálaénekek közben mindenki szerves részévé vált annak a szeretetteljes közösségnek, amely Sárváron közel négy éve működik.

 fotók: Benkő Sándor
 videó: Operatőr és vágó Kasza Dániel