Vannak még Csodák!

Musicalt vitt színre a Sárvári Oratórikus Kórus a Nádasdy-várban.

A Sárvári Oratórikus Kórus a Csodák földjén címmel egy amerikai musicalt mutatott be a Nádasdy-vár udvarán. A Covid-járvány áldozatainak emléke előtt tisztelegve és köszönetként ajánlották a járvány hőseinek.
A mű eredeti címe Tales of Wonder, amelynek magyar szövegét dr. Szalai Ferencné, a kórus karnagya fordította és írta Marty Haugen zenéjére.

A színes, jelmezes – és felemelő, a szívekig, lelkekig hatoló – előadásban a felnőtt kórus mellett a Szent László Katolikus Általános Iskola gyerekkórusa is közreműködött a színpadon. A többtételes darab témája az Isten és az ember között köttetett szövetségről szól, bemutatva, hogy történjen bármi, a legnagyobb háborúk vagy járványok közepette sem bomlik fel az örök – és minden körülmények között erőt adó – szövetség. A belépés az előadásra ingyenes volt, de pénzadományokat gyűjtöttek annak a két sárvári családnak, ahol a Covid-járvány miatt elvesztették a gyerekek egy-egy szülőjüket. A produkció egyúttal hála és köszönet volt mindazoknak, akik a járvány idején a közösségért dolgoztak.

Forrás: vaol.hu

A fotóalbum az eseményről ide kattintva érhető el.
A fotókat Benkő Sándor készítette.

Az eseményről a vaskarika.hu is beszámolt. A cikk és a hozzá tartozó fotóalbum ide kattintva érhető el.