tábor

Ismét Felsőcsatáron pihent a SOK

A Sárvári Oratórikus Kórus tagjai a tavaly nyári csapatépítő, a zenei évadot meglapozó táborozásuk után idén nyáron újfent úgy döntöttek, hogy a nyári pihenésük alatt családtagjaikkal együtt, ismét eltöltenek egy hosszú hétvégét a meseszép Felsőcsatáron. 

Beszámoló nyári táborozásról

Csapatépítő szándékkal négy napos táborozást szervezett a Sárvári Oratórikus Kórus, a nyári szünidőt kihasználva a családtagokkal együtt közel 70 fővel, aktív pihenéssel zökkent ki a hétköznapokból. A sárvári énekegyüttes június végén adott telt házas, egész estés koncertet, három héttel később sikeresen részt vettek a Nádasdy Ételmustrán, ahol a 3. helyre „főzték fel” magukat, a következő hosszú hétvégére pedig táborozást szerveztek. A felsőcsatári gyermeküdülőt választották, mert ott minden adott volt arra, hogy több generáció egymás mellett jól tudjon pihenni, mivel a tábor legfiatalabb lakója 3 hónapos volt, a legidősebb pedig közel 70 éves.

Elsősorban a zene köré építették a programokat, minden lehetőséget kihasználtak az éneklésre. Már a fakultatív tornát követő reggeli előtt dalra fakadtak, délelőtt és délután is tartottak kóruspróbát, este pedig a tábortűz mellett népdalokat tanultak, és gitár kíséretében idézték fel a 70-es és 80-as évek különböző műfajú könnyűzenei dalait. Amíg a kóruspróba tartott, addig a hozzátartozók vállalták a gyerekfelügyeletet, kézműves foglalkozást és Szent Márton életével kapcsolatos interaktív játékot tanultak.

Kihasználták a természet adta lehetőségeket is, így erdőben sétáltak, fürödtek a Pinka-patakban, fociztak, vízibombáztak, napoztak.