Bemutatkozó koncert

Beszámoló a Bemutatkozó koncertről

Szombat este a Tinódi gimnázium dísztermében adott bemutatkozó koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus. A dr. Szalai Ferencné vezetésével működő együttes Kocsár Miklós (és Nagy László) Adjon az Isten című művével köszöntötte a közönséget.
A kórus 2013 augusztusában alakult sárvári és Sárvár környéki zenekedvelő emberekből. Az énekkar alapításának gondolata kilenc hónappal ezelőtt fogant meg bennük. Érezték, hogy Sárvárnak szüksége van egy állandóan működő, nagy vegyes karra. Egy semleges helyszínen, a gimnáziumban kezdték el működésüket, és ahogy a taglétszám növekedett a katolikus iskola kórustermébe helyezték át próbáikat.
Az énekkar jelenlegi létszáma 57 fő. Ebből 35 fő gyerekkorában zeneiskolába járt vagy zenei tagozatos volt, valamilyen hangszeren játszott. De közülük többen 15-20-30 éve foglalkoztak utoljára zenével, énekeltek kórusban. Jelenleg hat házaspár, öt anya-lánya, egy anya-fia és egy apa-fia énekel. Így lett nagyon színes közösség, amely egy szívvel, egy lélekkel képes énekelni. A próbák alatt két nagymama vigyáz a kisgyerekekre, hogy szüleik nyugodtan énekelhessenek, ettől igazi családként funkcionálnak. 
Fehér Imre szombathelyi grafikus művész Sárvár város címerének színeit felhasználva megalkotta a kórus arculatát és logóját; egyenruhát varrattak, melyet ez alkalommal viseltek először. A kórus munkáját sokan támogatták: magánszemélyek és a mögöttük álló vállalatok, vállalkozások önzetlen segítő szándékát a kezdetektől érezte a csapat.

Bemutatkozó koncert beharangozó

A Sárvári Oratórikus Kórus 2014. február 22-én 18 órai kezdettel tartja bemutatkozó koncertjét a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi Szakképző Iskola dísztermében. 

A Sárvári Oratórikus Kórus újabb színfolt a város amatőr művészeti együttesei között, mely jelenleg 55 tagot számlál. Tavaly augusztusban alakult sárvári és környékbeli települések énekelni szerető lakosaiból. Ezzel régi űrt töltöttek be, hiszen a városban évtizedek óta nem működött állandó felnőtt vegyes kar. A kórus tagsága korosztályban is sokszínű, ez teremt jó hangulatot, frissességet az együttesnek. Péntek esténként próbálnak, amely minden kórustag számára vidám feltöltődést, kellemes, munkával teli időtöltést jelent.